Ki az a barom, aki úgy indul neki egy munkának, hogy abba neki kell elsődlegesen pénzt tennie, miközben teljes meggyőződéssel hiszi, hogy úgysem fog sikerülni, és ahol lehet, igyekszik letagadni, hogy köze van hozzá?!

Én! Én vagyok az az idióta, aki azt képzelte ez előtt 6,5 évvel, hogy a legrosszabb dolog maximum az lesz, hogy elhasználja a termékeket, amit a befektetett 170.000 Ft-ért kapott, és bebizonyítja, hogy neki mégis csak igaza volt, és ez az egész egy nagy átverés, lehúzás.

Biztosíthatlak róla, hogy 6,5 évvel ezelőttig, egész pontosan 2015. december 6.-ig, én lettem volna az az ember aki lebeszél. Aki kézzel, lábbal tiltakozik, és minden lehetséges eszközt megragad, hogy elmondja, mindenki hülye, aki azt gondolja, ebből, így, 2015-ben még lehet bármiféle pénzt keresni. Ha akkor lett volna Facebook “utálkozós” csoport, akkor biztos admin lehetettem volna benne. 

A szkeptikus, és az előítéletes jelző pedig nagyon enyhe kifejezése volt annak, amit rám lehetett húzni a munkával kapcsolatban. 

Az egyetem utolsó évében jártam, szuper munkám volt, egy menő multi cégnél. Jól kerestem, elégedett voltam az életemmel, és nem hiányzott semmi. Alkalmazotti szemléletben nőttem fel. Ebben hittem. Az alkalmazotti lét nyújtotta biztonságban, és a változásmentes életben. Rizikófaktor minden tekintetben kizárva. 

Éreztem ugyan, hogy utálom, amikor vadidegen emberek mondják meg, mikor mehetek szabadságra, vagy ha ki akarok ugrani napközben a postára, akkor engedélyt kell kérni, de a legnagyobb ellenszenvet a napsütés váltotta ki. 

A tavasz, és az ősz. Amikor a napsugarak minden pillanata kincset ér. Amikor még nincs kánikula, de érzed a jóleső meleget a bőrödön, ahogy kilépsz a lakásból. Amikor tavasszal beleszagolsz a levegőbe, és érzed, hogy itt van. Megérkezett a frissesség, a remény, az új kezdet. Becsukod a szemed és mosolyra húzod a szád. 

Vagy ősszel, amikor egy könnyű kardigánban ülsz egy kávézó teraszán, kezedben a meleg italod, az arcod süti a nap, veled szemben pedig ott állnak a gyönyörű, őszi színekben pompázó fák és bokrok. Megnyugszol. Tudod, hogy most a pihenés, lezárás időszaka következik, és a napsugarak kellemes simogatása közben, mosolyra húzódik a szád, mert érzed, hogy ott, abban a pillanatban mindened megvan, amire csak vágytál. 

Majd pofán vág a valóság, amint egy neon fényben úszó, klimatizált iroda ablakán keresztül bámulsz kifelé, hogy bárcsak ott lehetnél te is. Kint az emberek közt. Kint azok közt, akik 10-kor futják a köreiket a Margit-szigeten, vagy épp a reggelijüket eszik  a teraszon, esteleg egy kávézó asztalánál újságot vagy könyvet olvasnak. 

A sorok, amiket eddig írtam nektek mind az én tapasztalataim. Nem csak jól hangzó szavak, logikus egymásután pakolása. De ez kellett ahoz, hogy azon az ominózus napon, ellenszenvesen ugyan, de nyitott legyek és kérdéseket tegyek fel. 

Láttam, hogy van valaki, aki ott olvasta azt a rohadt könyvet délelőtt 11-kor az őszi napsütésben, kávéval a kezében, egy hintaágyon, miközben én ott ültem az irodában, és bámultam kifelé az ablakon, hogy milyen jó lenne így ősszel ezeket az utolsó napsugarakat elkapni. Most is érzem a zsigereimben azt a feszítő irigységet, ami bennem volt. 

Ennek már több mint 6 éve. Azóta kockáztattam, belevágtam, sikeresen felépítettem, 2,5 év után felmondtam a főállásomban, tripláját keresem annak havonta, amire anno azt mondtam milyen jó fizetés, és bármikor kiülhetek egy kávézó teraszára. 

Évekig azt hittem, hogy a pénz motivál. Hogy a pénz miatt csinálom. Nem láttam, hogy valójában mi volt az, ami hajtott.

A “múltam” miatt, ami miatt annyira ellenszenves, szkeptikus és előítéletes voltam, az első perctől kezdve másképp építettem. Sok pénzt kerestem, de 3 évvel az indulásom után a Karib-tengeren, valahol a Bahamák környékén, egy luxus óceánjáró jakuzzijában megvilágosodtam. 

Egy magyar utas ugyanis beszédbe elegyedett velem. Szó szót követett, majd feltette a kérdést, hogy mivel foglalkozom. Akkor már fél éve felmondtam, ez volt a főállásom, és többszörösét kerestem az alkalmazotti fizetésemnek. 

Mit gondolsz mégis mit válaszoltam??? Azt, hogy egy multi cégnél dolgozom pénzügyi területen.

Olyan mélyem bennem volt az a lenéző szánalom, amivel én tekintettem azokra, akik ezt az üzletet csinálják, hogy évekig nem tudtam felvállalni mivel foglalkozom. Pedig az első pillanattól kezdve másképp dolgoztam. Teljesen új, és más utat járva. Ellenszegülve minden addig bevált módszernek. Büszke voltam magamra, hogy ember tudtam maradni, hogy nem követtem el azokat a hibákat, amik miatt bennem kialakultak ezek a negatív érzések. De mindez semmit nem ért ott, akkor. Mert nem tudtam volna neki elmondani, hogy “De én más vagyok, másképp csinálom. Én nem vagyok olyan.”. Mert az emberek nem adnak esélyt arra, hogy elmond. Ítélkeznek! Azonnal, zsigerből. 

Ez a szituáció adta felismerést, hogy nem a pénz motivál igazán. Nem az elismerés, hogy tapsikoljanak nekem a színpadon. 

Az a célom, hogy megmutassam az embereknek, hogy van más út, hogy ezt a szakmát lehet jól, minőségben, teljes mértékben megreformálva működtetni. Hogy az előítéletes emberek véleményét lehet finomítani, meg lehet fordítani. De ehhez én, az én csapatom kevés lesz. Nyíltan kell beszélnem, és a szakmához szólni. Kezdhetem én egy marék emberrel, de a több évtizedes károkat nem fogjuk tudni csak ennyien elhárítani. 

Így most hozzátok szólok, akik ebben a szakmában dolgoztok. Nektek teszek fel kérdéseket! (Bár eddig egyetlen mondatomban sem mondtam ki, mi a munkám, garantálom, hogy az olvasók 98%-a pontosan tudja.)

Érezted valaha, hogy ciki elmondani, mivel foglalkozol? 

Érezted, azt, hogy rossz érzés van benned, mert nem akarsz senkire nyomulni, vagy tukmálni semmit? 

Érezted a félelmet, hogy az ismerőseid, rokonaid majd mit fognak szólni, ha kiderül, hogy már te is ezt csinálod? 

Érezted azt, hogy amikor felvállaltad a munkád, akkor temérdek negatívumot kaptál?

2 éve kezdtem el a hálózatépítést tartalomgyártás alapján tanulmányozni, tesztelni, és csinálni. Rengeteg tanulás van a hátam mögött. Olyan emberek voltak a mentoraim, akik az itthoni szakma elitjét képezik a tartalomgyártás, étmárka építés területén. 

1 éve 100%-ban így dolgozom a csapatommal is, és ebben a szemléletben mentorálok sikeresen. 

Több mint 1000 óra konzultációs tapasztalat van a hátam mögött, ami a kommunikációra és a tartalomgyártásra épül. 

A csapatom tagjai az üzlet mellett, olyan egyéb vállalkozásokat tudnak építeni, ami az énmárkájuk alapján indult el. 

Tisztán, egyszerűen, és a legfontosabb, hogy teljes mértékben transzparensen dolgozunk, tényekre, konkrétumokra építve. 

Egyedülálló módon nem használunk direkt megkereséseket, nem írunk ismeretlen emberekre “ismerkedés” céljából.

Az általam kidolgozott módszerre és rendszerre pedig végtelenül büszke vagyok, mert így már nem érzem kellemetlenül magam amikor valaki felteszi a kérdést, hogy mivel foglalkozom. 

Hartai Klaudia vagyok, a Forever cég üzleti partnere. Teljesen más módszerrel, szemlélettel, tartalomgyártás alapján építek MLM hálózatot, ezzel együtt pedig segítem a mentorálltjaim egyéb vállalkozásait jövedelmezővé tenni az online felületek segítségével.